Telefonok a távoktatásban való részvételhez a KIFÜ támogatásával

Telefonok a távoktatásban való részvételhez a KIFÜ támogatásával

A Magyar Telekom összefogva az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, valamint a Révész Máriusz által irányított, Önkéntességet és Adományozást Koordináló Akciócsoporttal, több mint 600 darab okostelefont indított útjára a vállalat székháza előtt tartott április 28-ai sajtótájékoztatóját követően.

„Az elmúlt hetek megmutatták, hogy az infokommunikációnak milyen jelentős szerepe van abban, hogy a járványhelyzetben is folytatni tudjuk mindennapi életünket, legyen szó akár munkavégzésről, a tanulásról vagy éppen a baráti és családi kapcsolattartásról. A Magyar Telekom most a Digitális Összefogás kezdeményezés keretében 616 db feltöltőkártyával ellátott okostelefont biztosít, amelyek szakmai szervezeteken keresztül olyan hátrányos helyzetű diákokhoz kerülnek, akik eddig megfelelő eszköz híján nem tudtak a digitális oktatásban részt venni” – fogalmazott Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója

Révész Máriusz az Önkéntességet és Adományozást Koordináló Akciócsoport vezetője elmondta, hogy a digitiális összefogás megvalósulásában fontos szerepe volt az Innovációs és Technológiai Minisztérium alá tartozó Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségnek is, akik SIM-kártyákat biztosítják a készülékekhez, amelyek minden érintett tanulónak jelentős mértékben megkönnyíti a távoktatásban való részvételét.

Forrás: Magyar Telekom