Izgalmas eseményen mutatkozott be a KIFÜ két nemzetközi projektje, az MI EDIH és a HPC EDIH

Izgalmas eseményen mutatkozott be a KIFÜ két nemzetközi projektje, az MI EDIH és a HPC EDIH

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) került március 5-én megrendezésre az a rendezvény, ahol az Európai Bizottság Digitális Európa Programjának (DEP) keretében létrejött 5 hazai Európai Digitális Innovációs Központ (EDIH) mutatkozott be, köztük a HPC EDIH és az MI EDIH.

A rendezvény célja a hazai az 5 EDIH közötti hálózatépítés ösztönzése volt, annak érdekében, hogy az ipar, az oktatás és a kormányzat szereplői közösen vitassák meg a kkv-k digitális átalakulását. A kerekasztal-beszélgetések és a networking lehetőségek elősegítették a konstruktív párbeszéd elindítását, ami kulcsfontosságú a digitális innováció terjedéséhez.

 

a KIFÜ képviseletében az MI EDIH és a HPC EDIH projektek

A rendezvényt Szolnoki Szabolcs, a Nemzetgazdasági Minisztérium technológiáért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy Magyarország célja a DEP 7,5 milliárd eurós költségvetéséből lakosságarányosan 2,2%-ot elnyerni a hazai digitális projektekre. Ez a célkitűzés nem csupán gazdasági, hanem a digitális átállás általános előnyeit is szolgálja.

Charaf Hassan, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja előadásában hangsúlyozta, hogy az EDIH-ek közösen járulnak hozzá az iparban elért eredmények széles körű használatához. Kiemelte, hogy „együttműködésünk és közös erőfeszítéseink révén teremtjük meg azokat a lehetőségeket, amelyek elősegítik a digitális átállás és innováció széleskörű elterjedését.”

Charaf Hassan (BME) dékán úr előadása

A KIFÜ, mint a HPC EDIH és az MI EDIH konzorciumvezetője képviseletében Dr. Spaller Endre a „Mire van szükség itthon a kkv szektor hatékony digitális felzárkóztatásához” című kerekasztal-beszélgetésben vett részt. A KIFÜ elnöke arról beszélt, hogy szervezete üzemelteti az ország egyetlen, kutatók és kkv által is használható szuperszámítógépét, amelyre a HPC EDIH program is épül. Rávilágított, hogy a KIFÜ rendelkezik azzal a szükséges informatikai infrastruktúrával és technológiai háttérrel, amely elengedhetetlen az EDIH-ek által nyújtott szolgáltatások magas színvonalú biztosításához.

Kerekasztal beszélgetés: Mire van szükség itthon a KKV szektor hatékony digitális felzárkóztatásához?

A HPC EDIH standjánál az érdeklődők betekintést nyerhettek abba, hogy a program minként járul hozzá a kkv-k digitális transzformációjához. Kollégáink bemutatták mentorálási és szolgáltatási tevékenységeinket, valamint azt, hogy a szuperszámítástechnika milyen kulcsfontosságú szerepet játszik a digitális fejlődésben. A rendezvényen az MI EDIH projekt segítségével az érdeklődők információt kaphattak arról, hogy a mesterséges intelligencia alapú alkalmazások és szolgáltatások hogyan segítik a kkv-at céljaik elérésében. A kiállítói standoknál izgalmas és innovatív demókat mutattak be a BME, ELTE és a SZTAK,I az MI EDIH konzorciumi partnerei.