Projektekért felelős elnökhelyettes

DR. SPALLER ENDRE

Projektekért felelős elnökhelyettes

2001-ben szerzett szociológusi diplomát az ELTE-n. Karrierjét a felsőoktatási szférában kezdte. 2010-ben országgyűlési képviselővé választották. 2014-ben a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke, majd 2015-2018 között a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese volt. Ezalatt az OECD Ipari és Innovációs Bizottságának tagja, majd elnökségi tagja. Doktori címét a Széchenyi István Egyetemen szerezte. 2019-től a KIFÜ projektekért felelős elnökhelyettese.