- KIFÜ szerepe a projektben: Felügyelő mérnök
- Projekt azonosító: KÖZOP-6.1.1-11/K-2015-0003
- Indítás: 2014
- Zárás: 2015
- Támogatás összege: 120 M
- Projekt státusza: Megvalósítás befejeződött
A MÁV Zrt. és a MÁV Start Zrt. (a továbbiakban MÁV) a működési folyamatokban – különös tekintettel a gördülő állomány, valamint a kapcsolódó vasúti hálózat hatékony és egységes karbantartási feladatainak megvalósítását célzó folyamatokra –, és azok informatikai támogatásában lévő hatékonyságnövelő lehetőségek kihasználását határozta el. A társaság hatékony működésének alapját a rugalmas, műszaki nyilvántartási adatokon és célokon alapuló tervezés, valamint a valós eszköz, emberi erőforrás és készletszint alapján elkészített napi munkaterv biztosítja. Ezeket az új folyamatokat kell folyamatautomatizálással, és hatékony eszközökkel támogatni, amelyek elérésének érdekében kerül megvalósításra az „MÁV Zrt. infrastruktúra és gördülő állomány karbantartó szoftver és IT alkalmazás konszolidáció”, azaz az INKA elnevezésű projekt.
A MÁV állami alapinfrastruktúra üzemeltetési és fenntartási szolgáltatást lát el, amihez mind erőforrás optimalizálásban, mind rendelkezésre állásban, mind hatékonyságnövelésben, mind értékesítési lehetőségekben, mind tervezhetőségben, mind pedig egységes irányítási rendszer kialakítását tekintve közvetlenül kapcsolódik az infrastruktúra és gördülő állomány karbantartó szoftver és IT alkalmazás konszolidáció (továbbiakban INKA) projekt. Az állam és kormányzat összetett ellátási felelőssége miatt indokolt a projekt fokozott állami szakmai felügyelete, amely feladatokat külön, közvetlenül az NFM (KÖZOP HÁT) megbízása alapján szükséges ellátni, elsősorban a feladatok sokrétűsége és szerteágazósága, valamint kiemelt infokommunikációs és biztonsági vonzatai miatt.
A Projekt kedvezményezettje, illetve a rendszer majdani felhasználója a MÁV állami tulajdonú társaság. A projekt feszített ütemezése és sikerkritériumai indokolják a végrehajtás során, hogy állami felügyelő mérnöki feladatok ellátásával biztosítsa az Irányító Hatóság a projekt folyamatos ellenőrzését és teljesülését.
Az állami felügyelő mérnök (FEM) intézményének bekapcsolása az INKA Projekt állami ellenőrzésébe garanciát jelent a kormányzat számára az INKA Projekt végrehajtásának hatékonyságára, az egyes biztonsági kérdések megfelelő szintű kezelésére, és azok ellenőrzésére, valamint elszámolhatóságára.
A FEM Projekt (az INKA Projekt FEM tevékenységét átfogó feladatok összessége) során az INKA Projekt ellenőrzésével és felügyeletével csökkenthető a szabálytalansági eljárások esélye, s így minimalizálható a visszafizetésre kötelezettség kockázata. A MÁV Konzorciuma a megvalósítás során folyamatosan együttműködik a támogatást biztosító Irányító Hatósággal, valamint az Irányító Hatóság által a projekt szakmai, támogatás kifizetési, és hatósági ügyeinek felügyeletére, és ellenőrzésére felállításra kerülő Állami Felügyelő Mérnöki (FEM) projekt-teammel, mely a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) szervezeti keretein belül működik (1468/2012. (X. 26.) Korm. határozat).
A projekt megvalósítási határideje: 2015. 12. 31.