EFER csatlakozás – Központi elektronikus fizetési és elszámolási rendszerhez való szervezeti csatlakozások rendszer oldali szakértői támogatásával kapcsolatos tevékenységek megvalósítása

  • KIFÜ szerepe a projektben: Projektgazda
  • Projektazonosító: EKOP-2.A.3-2013-2013-0002
  • Indítás: 2014
  • Zárás: 2015
  • Támogatás összege: 100 M Ft
  • Projekt státusza: Megvalósítás befejeződött

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) által vezetett konzorcium az „Elektronikus fizetés megvalósítása” című, EKOP-2.1.1 azonosító számú projektben olyan központi elektronikus fizetési szolgáltatást és kapcsolódó elszámolási rendszert hozott létre, amelynek használatával az ügyfelek a csatlakozó intézményekkel szemben a közigazgatási eljárásuk során jelentkező fizetési kötelezettségeiket, az eddigi lehetőségek megtartása mellett:

• elektronikus ügyintézés során – akár otthonról – bankkártya, illetve internetbank,
• a személyes megjelenéssel járó ügyintézés során pedig bankkártya segítségével is teljesíthetik.

Az E-fizetés projekt 2013 decemberében sikeresen lezárult, az eredmények kiterjesztésére a KIFÜ 2014. február 12-én a „Központi elektronikus fizetési és elszámolási rendszerhez való kapcsolódás című, EKOP-2.A.3 projekt támogatási szerződését is megkötötte.

A projekt keretében hat új intézmény csatlakoztatása valósult meg 2015. március 31-ig. Csatlakozó szervezetek és az eljárásuk során bevezetett fizetési megoldások a következőek:

1. Lechner Lajos Tudásközpont – bankkártyás (VPOS) és internetbankos fizetési megoldás
2. Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal – bankkártyás (VPOS) fizetési megoldás az e-Fiz projekt keretén belül megvalósított Intézményi Pénztár Program (IPP) segítségével
3. Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal – bankkártyás (VPOS) fizetési megoldás IPP segítségével
4. Országos Tisztiorvosi Hivatal – bankkártyás (VPOS) fizetési megoldás
5. Országos Kémiai Biztonsági Intézet – bankkártyás (VPOS) fizetési megoldás
6. Országos „Fréderic Joliot-Curie” Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutatóintézet – bankkártyás (VPOS) fizetési megoldás IPP segítségével

A központi elektronikus fizetési rendszerhez történő csatlakozás további közigazgatási hatóságok és intézmények számára is nyitva áll; bevezetését követően a csatlakozó intézményeknél az elektronikus ügyintézés lehetővé tételével az ügyintézési idő lecsökkenthető, a személyes megjelenés mellőzhető, valamint költségmegtakarítás fog jelentkezni, mivel a hagyományos sárga csekkes befizetések egy része kiváltható lesz a bankkártyás (VPOS) és internetbanki fizetésekkel.

A projekt időszaka alatt, 2014-ben a KIFÜ-től a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala vette át a működtetési és üzemeltetési feladatokat – az ügyfelek és hivatalok számára is előnyös további ügytípusokra történő kiterjesztést az érintett hivatalok a KEK KH-nál tudják kezdeményezni.