Az OpenAIRE által üzemeltetett OpenPlato feladata, hogy helyet adjon az online nyílt tudományos képzéseknek. A felület legújabb kurzusa a holokausztkutatásban megvalósítható nyílt tudományos lehetőségeket mutatja be.
A European Holocaust Research Infrastructure (EHRI) közreműködésével megvalósult fejlesztés a levéltárosok, könyvtárosok, kulturális szakemberek és kutatók mellett a széles nagyközönséget is célozva ismerteti az EHRI nyílt tudományos gyakorlatát.
Az EHRI célja a holokauszt emlékezetének ápolása és a közvélemény, valamint az intézmények oktatása, továbbá a nemzetközi kutatás előmozdítása a holokausztkutatás területén. Munkájuk, bár tudományos fókuszú, szélesebb társadalmi és politikai célokat is szolgál a transzparens kutatáson és az emlékezésen keresztül. Az EHRI egyik fő kihívása a források és szakértelem rengeteg intézmény között oszlik meg. Ezt a helyzetet igyekeznek segíteni online portáljuk (EHRI Portal) segítségével, amelynek célja a témával foglalkozó források és emberek összekapcsolása.
Az új kurzus a holokausztkutatásra fókuszálva bemutatja a nyílt tudományos és a FAIR alapelveket, amely a felelős intézményi adatkezelést segíti elő. A kurzus tartalmazza a kutatási adatkezelést, adatkezelési terveket, a FAIR adatokat és az Open Research alapelveit. A szakértők által összeállított kurzus online elérhető CC-BY licenc alatt, és narratív szövegeket, valamint videókat tartalmaz.
További részletek:
https://www.openaire.eu/new-course-at-openplato-the-benefits-of-open-science-in-holocaust-research