A cOAlition-S közzétette a 2022-es eredményeket ismertető jelentését. A projekt egyik kiemelt célja, hogy a kiadók által előfizetéses vagy hibrid módon megjelent folyóiratok a transzformatív open access szerződések hatására teljesen nyílt hozzáférésű folyóiratokként működjenek tovább.
A vizsgálatok alapján megállapították, hogy a nagy, piaci alapon működő kiadók egyelőre nem érdekeltek abban, hogy a folyóirataik kizárólag open access módon jelenjenek meg. Emellett azonban a kisebb, tudományos társaságok és intézményi kiadók folyóirat-portfóliójánál több esetben minden címnél megvalósult a teljes open access megjelenés követelménye.
A jelentés megállapítja, hogy a megkötött transzformatív szerződések – több más eredményük mellett – ezt a kitűzött célt nem érték el. A projektben részt vevő 2300 folyóirat mindössze 1 %-a esetén valósult meg az átállás. A projektben részt vevő folyóiratok körülbelül 70 %-a esetén olyan alacsony maradt az open access cikkek aránya, hogy az átállás nem valósulhatott meg.
Az eddigi eredmények arra is rávilágítanak, hogy bár az open access cikkek esetén lényegesen nagyobb letöltési arányok figyelhetők meg –a hivatkozási mutatók az előfizetéses módon és a szabadon hozzáférhető tanulmányok esetén megegyeznek.
A jelentés eredményei is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a cOAlition-S új munkacsoportot hoz létre, amely a közzétételi díj (Article Processing Charge, APC) nélküli open access kiadási modelleket vizsgálja.
További részletek:
https://www.coalition-s.org/blog/transformative-journals-analysis-from-the-2022-reports/