Együttműködési lehetőségek

Az EOSC kezdeményezés jelentősége

Az EOSC – Európai Nyílt Tudományos Együttműködés az elektronikus és kutatási infrastruktúrák szövetségi, nyílt kutatást támogató adatkezelési és szolgáltatási együttműködése, célja egy versenyképes adat- és tudásgazdaság kiépítése Európában.

  • A megvalósulás segíti a nyílt tudomány elvének terjedését valamint az egységes digitális piac létrejöttét.
  • Elérhetővé teszi a kutatók számára a szükséges erőforrásokat EU területén.
  • Nyitott és befogadó kutatási adatközösséget épít Európában, és segíti a FAIR digitális objektumok rendszerének fejlesztését.
  • Csökkenti a széttagoltságot és csökkenti a költségeket a fokozott kölcsönös megosztás és a meglévő kutatási infrastruktúrák összekapcsolása révén.
  • A nyílt, átlátható, szabályokon alapuló, egyesített digitális ökoszisztéma hozzáférést biztosít az alapvető digitális infrastruktúrához és a szolgáltatási erőforrásokhoz
  • Támogatja a döntéshozókat a megalapozott politika kidolgozása és végrehajtása érdekében, ideértve a kulcsfontosságú társadalmi kihívásokat is.
  • Lehetővé teszi az egységes digitális piacot és ösztönzi a versenyképes uniós felhőágazat kialakulását.

A projekt sikerében érdekelt hazai intézmények

  • Az együttműködés magvalósítása több csoport sikeres együttműködését feltételezi.
  • A projekt kezdetekor felmérés készült a partner országokban az együttműködés iránt érdeklődő intézményeiről. Az eredményeket egy térképen követhetjük nyomon, melyet a projekt során folyamatosan frissítünk.

Térkép

Adat- és tudományos szolgáltatók – „On-boarding” folyamat

A projekt fontos célkitűzése, hogy támogatást nyújtson az egyes országokban az EOSC szolgáltatók körébe belépni kívánó kutatási területen működő, generikus (HPC, HTC, PaaS, adattárolás és adatmenedzsment) és tematikus szolgáltatóknak, repozitóriumoknak (adatok, publikációk, kódok). Amennyiben úgy gondolja, hogy tudományos szolgáltatásaival szívesen csatlakozna a kezdeményezéshez, kérjük, tanulmányozza át az alábbi tájékoztatást és lépjen velünk kapcsolatba!

Az „on-boarding” (csatlakozási) folyamat legfontosabb lépései:

  1. Bemutatjuk az EOSC együttműködés előnyeit az érdeklődő szervezeteknek. Ez történhet személyes vagy on-line beszélgetés formájában.
  2. Amennyiben csatlakozni kívánnak, jelezzük a kérelmet a projekt magyar szakmai felelősei felé.
  3. Áttekintjük az EOSC szempontjából releváns szolgáltatásokat, felmérjük az EOSC nemzetközi technológiai platformhoz történő integráció lehetőségeit. Javaslatok teszünk az EOSC szempontjából történő fejlesztésekre. Támogatást nyújtunk a szolgáltatások és a szervezeti profil EOSC felé történő regisztrációjában.
  4. A csatlakozás több szinten lehetséges, az integrációs szint az EOSC előre haladása során, a szolgáltatás fejlődéséve együtt dinamikusan változhat. Az EOSC az általános jellemzőkön túlmenően az elért technológiai szint (Technology Readiness Level –TRL), a rendszerhez illeszthetőség (EOSC Integration Level- EIL) és a szolgáltatás menedzsment színvonala (Management Integration Level – MIL) szempontjából, valamint a tudományos jelentőség alapján sorolja be a jelentkezőket. A szolgáltatások integrációja sorén először az EOSC szolgáltatás előkészítői környezetébe történő integrálást támogatjuk.
  5. Ezt követően kerül sor a szolgáltatások validálására.
  6. A validált szolgáltatás bekerül az EOSC szolgáltatási katalógusába. A NI4OS-Europe által kidolgozott szolgáltatás integrációs szint modell:
Szeretnék még többet megtudni az együttműködésről

Kutatói közösségek és más felhasználók

A nyílt tudomány (Open Science) új lehetőségeket és kihívásokat jelent az oktatási és kutatási közösségek számára, különösen a kutatási adatok kezelése terén. A FAIR-alapelvek célja, hogy a tudományos adatok kereshetővé (Findable), hozzáférhetővé (Accessible), interoperábilissá (Interoperable) és újrafelhasználhatóvá (Reusable) váljanak. A projekt további célja, hogy a kutatói közösségekben megismertesse az EOSC – Európai Nyílt Tudományos Együttműködésben rejlő lehetőségeket.

Az alábbi anyagokból részletesen tájékozódhatnak mindkét témában:

Minden, amit a FAIR adatokról tudni érdemes

Az írásos anyagok mellett webináriumokon és tréningek formájában szeretnénk eljuttatni az Open Science és az EOSC együttműködés lehetőségeit a közösségekhez.

Kövessék figyelemmel eseményeinket!

Fontos, hogy jobban megismerjük a kutatók és egyéb felhasználói körök véleményét, igényeit, e célból kötetlen kerekasztal beszélgetéseket, interjúkat szervezünk.

Örülnénk, ha az Önök közösségét is megismerhetnénk, várjuk megkeresésüket!

Szeretnék többet megtudni az EOSC előnyeiről

EOSC Championok

A KIFÜ a NI4OS-Europe projekthez kapcsolódóan is támogatja a Nyílt Tudomány népszerűsítését.

Legyen Ön is EOSC Champion!

Szeretnénk a projekt során megismerkedni olyan különböző szakterületeken tevékenykedő magyar kutatókkal, tudományos szolgáltatókkal, akik támogatják a Nyílt Tudomány ügyét és szívesen megosztanák ezzel kapcsolatos elképzeléseiket, eddigi sikereiket szélesebb körben is.

A megosztás lehet kerekasztal beszélgetések, előadások, interjúk formájában, illetve írásban cikkek révén.

A találkozók, előadások, interjúk felkerülhetnek a KIFÜ által működtetett Videotorium videomegosztó rendszerbe, így még szélesebb körben népszerűsíthetők.

Ha az eddigiek alapján kedvet érez, hogy a Nyílt Tudományhoz kapcsolódó sikereit, elképzeléseit még többen megismerjék, keressen bennünket!

Szívesen részt vennék az Európai Nyílt Tudományos Együttműködés (EOSC) népszerűsítésében