A KIFÜ projektvezetője az Év Projektmenedzsere Díj short list-jén

Jelenlegi hely

A Projektmenedzsment Kiválóság Tábla idén is meghirdette az Év Projektmenedzsere Díjat a magyarországi projektmenedzsment szakma kiemelkedő szakemberének elismerésére. A szervezők a nyertes és a pályázók példáján keresztül a szakma és a közvélemény figyelmét kívánják felhívni a projektmenedzseri tudás és hivatás jelentőségére, valamint a kiemelkedő projektek eredményeire. A díjak odaítélése előtt a jelölteknek számos fórumon – írásban és szóban is – bizonyítaniuk kellett rátermettségüket.
 
A díjátadó ünnepséget 2019. november 13-án tartották meg. A díj kiosztása előtt leleplezték az úgynevezett „short list” jelöltjeit, akik az első hat helyen jutottak a döntőbe. Ebben a csapatban Nemesné Kanyó Anikó, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség projekvezetője is helyet kapott, eszerint idén ő lett az egyik legjobb projektmenedzser.
 
Nemesné Kanyó Anikó az EFOP 3.2.4 projekt vezetőjeként az iskolai wifihálózat fejlesztését menedzselte. Véleménye szerint tanulságként vonható le, hogy egy ilyen sokszereplős projektben kiemelt jelentősége van az érintettek felé időben kezdeményezett, objektív kommunikációnak; a partnerek egyenrangú szereplőként történő kezelése sok nehéz ponton átsegít, vagyis nem minden esetben a szigorú megrendelő-szállítói viszony hangsúlyozása a célra vezető módszer.
 
2019-ben az Év Projektmenedzsere Díjat Borbényi Katalin, a Generali Biztosító Zrt. projektvezetője kapta, aki így elindulhat a nemzetközi szervezet, az International Project Management Association versenyén is.

2019-11-17