Eredményesen megvalósultak az E-sztenderdek projekt fejlesztései

Jelenlegi hely

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) által vezetett konzorcium sikeresen megvalósította az ÁROP 1.1.17-2012-2012-0001 számú „Kormányzati informatikai szolgáltatási és e-közigazgatási sztenderdek” elnevezésű projektben az Európai Szociális Alap által biztosított, 200 millió forint támogatásból megvalósított szakmai célokat.
A KIFÜ és a NISZ Zrt. alkotta konzorcium több olyan időtálló terméket (specifikációkat, módszertanokat és dokumentációkat) hozott létre, melyek jelentősen segítik a költségtakarékosabb informatikai tervezést és növelik az informatikai projektek megvalósításának hatékonyságát. Ezek sorában kiemelendő a projektmenedzsment eljárásrend, dokumentum- és sablontár elkészítése, amelyet 90 fő közigazgatási projekttag intenzív oktatáson is megismerhetett.
A konzorcium az eredményekről sajtóközleményt adott ki, illetve december 18-án nyilvános workshop keretében mutatta be a termékeket.