Elektronikus közhiteles nyilvántartások és ágazati portál fejlesztése

Jelenlegi hely

„Nemzeti Egészségügyi Informatikai (e-Health) Rendszer - Elektronikus közhiteles nyilvántartások és ágazati portál Fejlesztése” projekt első sajtó-nyilvános eseménye 2013. 11. 05-én került megrendezésre.

A sajtóeseményen jelen volt a hat tagú konzorcium vezetői, képviselői mellett dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár.

Dr. Török Krisztina főigazgató (GYEMSZI, projektgazda) megnyitója után dr. Szócska Miklós beszédében kihangsúlyozta, hogy ez a projekt – a hozzá kapcsolódó más projektekkel együtt – nem csak az egészségügy munkatársainak, vezetőinek fog jelentős segítséget nyújtani, hanem segíteni fogja az európai méretekben is kiemelkedő adatvagyon felhasználását.

Szijártó Zoltán, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség elnöke arról szólt, hogy a szükséges információhalmaz, valamint a költségvetés összeállt, a megvalósításban részt vevők pedig konzorciumot alkotnak. Az együttműködést és a projektszerű működést folyamatosan ki kell terjeszteni, ami nagyon sok erőforrást igényel.

A projektindító megbeszélés második részében a konzorciumi tagok vezetői mondták el gondolataikat a projekttel kapcsolatban. Mindegyikük kiemelte, hogy egyetért a projekt céljaival, ezek megvalósítását támogatja. Ezután a résztvevők tájékoztatást hallhattak a projekt szervezetéről, működéséről.

http://infoter.eu/cikk/elindult_a_nemzeti_egeszsegugyi_informatikai_rendszer_projekt