Hírek

2018-10-15

Néhány éve még csak szavak, látványtervek és elképzelések szintjén létezett az önkormányzati elektronikus ügyintézés rendszere. Az Infotér 2018 konferencián már élőben láthatták az érdeklődők, hogyan is működik a valóságban az ügyfél oldali ügyindítás, a másik oldal részéről az érkeztetés és iktatás, határozatkészítés és postázás az ASP rendszerén belül papírfelhasználás és postaköltség nélkül, tisztán digitálisan.

2018-01-11

2018. január elsejétől újabb 1261 önkormányzat csatlakozott az ASP rendszert már tavaly is óta használó 1733 településhez, így az önkormányzatok 92 %-a, a települési önkormányzatok hivatalainak (polgármesteri hivatalok, közös önkormányzati hivatalok) már 85 százalékában az ASP rendszer által biztosított komplex, felhő alapú alkalmazáscsomag támogatja az ügyintézők munkáját, akik közül az év első napjaiban több mint tízezren vették igénybe a szolgáltatásokat.

2017-06-23

Országossá válik 2019-re az önkormányzati ASP (Application Service Provider) rendszer, az eddig mintegy 1600 önkormányzatot bevonó projekt országos kiterjesztésének és fejlesztésének nyitórendezvényét csütörtökön tartották Budapesten.

Az ASP rendszer az önkormányzatoknak egységes felületen, felhőalapú szolgáltatásként teszi elérhetővé a feladataik ellátásához szükséges alkalmazásokat, így biztosítva az ügyfelek hatékony kiszolgálását.

2017-05-25

Az önkormányzati ASP rendszer továbbfejlesztése és országos kiterjesztése (ASP 2.0) elnevezésű projekt támogatási szerződésmódosítás aláírására 2017. május 18-án került sor, ezzel zöld utat kapott a korszerű, és valamennyi önkormányzatot érintő egységes ügyintézés megvalósítását célzó projekt.

A törvényi hátteret biztosító jogszabályban (100/2017. (IV. 28.) Korm. rendelet) foglaltak szerint 2019. január elsejéig valamennyi magyarországi, települési önkormányzat csatlakozik a technológiailag és gazdaságilag is kedvező megoldást nyújtó szolgáltató rendszerhez.

2017-01-04

1673 önkormányzat kezdi meg az ASP (Application Service Provider – alkalmazás szolgáltatási modell) gazdálkodási és adó szakrendszer használatát januártól. A jogszabályi feltételek lehetővé teszik, hogy 2018-ig, három ütemben, az ország összes önkormányzata csatlakozzon az országosan egységes ügymenetet biztosító szakrendszerhez. Az önkormányzati ASP rendszer továbbfejlesztésére és országos kiterjesztésére irányuló projekt, európai uniós forrásból, 15 milliárd forint támogatási összegből valósul meg.

2016-06-06

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség a napokban kötötte meg a támogatási szerződést az európai uniós forrásból megvalósuló Az önkormányzati ASP rendszer továbbfejlesztése és országos kiterjesztése (KÖFOP-1.2.2) projekt előkészítésére.     

2016-01-14

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) - mint projektgazda és konzorciumvezető –benyújtotta támogatási kérelmét a KÖFOP 1.2.2 „Az önkormányzati ASP rendszer továbbfejlesztése és országos kiterjesztése (ASP 2.0)” tárgyú kiemelt projekt támogatási kérelmének elbírálására. 

A projekt sikeres megvalósításáért felelős konzorcium tagjai a Belügyminisztérium, a Magyar Államkincstár, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., és a  KINCSINFO Nonprofit Kft. lesznek.