Hírek

Jelenlegi hely

Hírek

2016-11-15

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ), mint az NIIF Intézet jogutódja és az NIIF Program működtetője a lillafüredi Palota Szállóban rendezi meg 2016. november 22-23. között hagyományos Regionális Informatikai Akadémia Konferenciáját "REGINA 2016" néven a felsőoktatási intézmények, a kutatóhelyek és a vállalkozások IT területén elért eredményeinek ismertetésére.

2016-11-04

A KIFÜ az idei évben is hasznos szakmai előadásokkal és kerekasztal beszélgetésekkel várja az érdeklődőket a hamarosan megrendezésre kerülő Infotér Konferencián. Ezúttal az Infokommunikációs hálózati infrastruktúra szekcióban, 2016. november 9-én találkozhatnak szakembereinkkel az érdeklődők. 

2016-11-02

Az önkormányzati ASP rendszer továbbfejlesztése és országos kiterjesztése c. projekt mellett újabb 7 kiemelt projekt előkészítésére kötött támogatási szerződést a Közigazgatás- és Közszolgáltatás- Fejlesztési Operatív Program (KÖFOP) lebonyolításáért felelős Irányító Hatóság.

2016-10-27

A 2016. október 23-i megemlékezés keretében Dr. Seszták Miklós miniszter úr Springer Ferenc, Csilling László, dr. Némethi Zsolt és Németi Beáta KIFÜ munkatársaknak adományozott elismeréseket a Pesti Vígadóban tartott rendezvényen.

2016-10-25

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség a KÖFOP-2.3.2-VEKOP-15 „Hálózatfejlesztést támogató Monitoring Rendszer (HTMR) létrehozása” című konstrukció keretében 2,540 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásban részesült, melyből Hálózatfejlesztés Támogató Monitoring Rendszert hoz létre. 2016. szeptemberre lezárult a projekt első két üteme. Elkészült a működéshez szükséges teljes hardver infrastruktúra, átadásra kerültek a főbb szoftverkomponensek. 

2016-10-04

2016. október 3. és 29. között kapják meg a Digitális Nemzet Fejlesztési Program Nyíregyházi település-központú kísérleti modellprogramjának keretében meghirdetett eszközpályázat nyertesei a térítésmentesen használható notebookokat és táblagépeket.

2016-09-01

2016. szeptember 1-jével a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) a 1312/2016. kormányhatározatban foglaltak szerint beolvadt a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségbe. A jövőben a KIFÜ feladata a NIIF Program összefogása, valamint a folyamatban lévő projektek megvalósítása.

A NIIF Program a KIFÜ-n belül önálló szervezeti egységként, az infrastruktúráért felelős elnökhelyettes irányítása alatt működik tovább.

2016-08-22

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség a napokban kötötte meg az általa vezetett konzorcium nevében a támogatási szerződést az európai uniós forrásból megvalósuló, GINOP-3.1.1-VEKOP-15-2016-00001 azonosító számú, „Oktatási intézmények és IKT vállalkozások közötti együttműködés ösztönzése és támogatása” című kiemelt projekt előkészítésére.

2016-08-16

Céljaiban egymással szorosan összefüggő projektek támogatási szerződését írták alá a napokban: a GINOP-3.4.2-VEKOP-15 projekt az ellátatlan állami intézményeknél nagy sávszélességű hálózatok kiépítését, míg a GINOP-3.4.3-VEKOP-15 a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat továbbfejlesztését, bővítését és kapacitásainak növelését szolgálja.

A projektek hozzájárulnak ahhoz a célkitűzéshez, hogy 2023 végére 3300 új végpontot érjen el a kormányzati távközlési hálózat, valamint a kormányzati hálózati végpontok átlagos sávszélessége legalább 30 Mbps legyen.

2016-08-02

A fejlesztés célja egy országos szintű, térinformatikai alapú, elektronikus hírközlési nyilvántartás létrehozása, amely naprakész módon alkalmas a hálózatfejlesztési pályáztatás kezelésére, a nyertes pályázatok végrehajtásának felügyelőmérnöki támogatására, valamint a hatósági folyamatok elektronikus támogatására. A projekt nagyban hozzájárul ahhoz, hogy 2018 végére Magyarországon minden olyan háztartás, amelyik ezt igényli, hozzáférhessen a szupergyors internethez.

2016-06-13

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség megkötötte a támogatási szerződést a KÖFOP-2.3.2-VEKOP-15 Hálózatfejlesztés Támogató Monitoring Rendszer (HTMR) projekt megvalósítására.

2016-06-06

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség a napokban kötötte meg a támogatási szerződést az európai uniós forrásból megvalósuló Az önkormányzati ASP rendszer továbbfejlesztése és országos kiterjesztése (KÖFOP-1.2.2) projekt előkészítésére.     

2016-05-20

Mintegy 3000 hazai mikro-, kis- és középvállalkozást (kkv) célzó infokommunikációs szemléletformáló és kompetenciafejlesztő program indult, amelynek nyitó eseményét Győrben tartották. A Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében megvalósuló, Modern Vállalkozások Programja – Vállalkozz digitálisan! elnevezésű projekt célja a magyar kkv-k informatikai képességeinek fejlesztése, ezáltal versenyképességük javítása, digitalizációjuk elősegítése.

2016-05-10

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség támogatási szerződést kötött a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében az „IKT startup cégek nemzetközi piacra lépését segítő szakértői, mentori hálózat kialakítása” GINOP-3.1.3-15-ös projektre. 

2016-04-29

2016. április  22-én  útjára indult a Digitális Jólét Program megvalósításában kiemelkedő szereppel bíró társadalmi konzultációs platform, a Digitális Jólét Fórum. A szervezésben a Digitális Jólét Program Titkárságával a KIFÜ működik együtt.

2016-04-13

Immáron 19. alkalommal rendezte meg a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület a Projektmenedzsment Fórumot, amelyen Kópiás Bence a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) elnökhelyettese Közigazgatási programmenedzsment tapasztalatok és tervek címmel tartott előadást.

2016-03-23

A 2016. március 15-i megemlékezés keretében Dr. Seszták Miklós miniszter úr az Információs társadalomért szakmai érmet adományozta Ácsné Rátkai Ilona projektvezető asszonynak, Való Attila, a Stratégiai és Módszertani Főosztály munkatársa pedig eredményes és példamutató tevékenysége elismeréseként miniszteri elismerő oklevelet vehetett át.

2016-03-23

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség 2016. március 21-én új helyszínre költözött. A továbbiakban, a Batthyány tértől szintén néhány lépésre, a 1027 Budapest, Csalogány u. 9-11. szám alatt található irodaház épületében várjuk partnereinket.

Az egyéb elérhetőségeinken (telefonszám, e-mail-cím) kollégáink változatlanul elérhetőek.

2016-03-16

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációért és Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkársága és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség megkezdte a „GINOP-3.4.1-2015 Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése” című pályázatra beérkezett támogatási kérelmek műszaki tartalmának bírálatát.  

2016-03-08

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) 2016. február 17-én kötötte meg a támogatási szerződést az uniós forrásból finanszírozott Digitális szakadék csökkentése (GINOP 6.1.2) projekt megvalósítására, amelyben a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) kiemelt szerepet kap. A projekt alapvető célja a felnőtt lakosság digitális készségeinek fejlesztése, amely hozzájárul a munkaerő piaci versenyképességük növekedéséhez, és segíti őket a mindennapi kapcsolattartásban és az ügyintézésben.

Oldalak

User Login