Hírek

Jelenlegi hely

Hírek

2017-08-07

AZ IKT-SZEKTORBA TARTÓ DIÁKOK SZÁMÁRA MÉG 2500 ÜRES HELY VAN A FELSŐOKTATÁSBAN

Már hat nemzetközileg elismert informatikai cég kötött együttműködést magyarországi egyetemekkel az informatikus-utánpótlás biztosítása érdekében – mondta a Világgazdaságnak adott interjúban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára. Solymár Károly Balázs kiemelte: 8,2 milliárd forintos uniós forrás áll rendelkezésre IT-szakemberek képzésére, a projekt keretében a felsőoktatás és a versenyszféra megismerheti egymás technológiáit és igényeit.

2017-08-04

A Szupergyors Internet Program második ütemében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kiírt „Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése a Közép-Magyarország Régióban” elnevezésű pályázat keretében 21 pályázati egységre vonatkozóan született támogatói döntés. Az egyes területeken a fejlesztést elektronikus hírközlési piaci szolgáltatók végzik. A megvalósítást a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) felügyelő mérnökei a nyertesek kiviteli tervezésétől kezdődően, az építés teljes szakaszában követik és ellenőrzik.

2017-07-19

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség a tavalyi év végén megkezdett ötödik Sulinet hálózatfejlesztési fázisában 3100 iskola internetsávszélesség-bővítését valósította meg. A fejlesztés összhangban van a Digitális Oktatási Stratégia azon célkitűzésével, hogy legalább 1 Gbps sávszélesség legyen elérhető az 500 fő feletti tanulói létszámú nevelési-oktatási intézményekben és legalább 100 Mbps az 500 fő alatti iskolákban.

2017-07-01

A GINOP 3.3.2. kódszámú „Online kormányzati, közigazgatási és e-egészségügyi szolgáltatások terjedésének és a Digitális Jólét Program kiterjesztésének elősegítése” című kiemelt projekt célja, hogy csökkenjen azoknak az állampolgároknak a száma, akik még sosem használták a világhálót. A projekt 1,9 milliárd forint európai uniós támogatással valósul meg. 

2017-06-23

Országossá válik 2019-re az önkormányzati ASP (Application Service Provider) rendszer, az eddig mintegy 1600 önkormányzatot bevonó projekt országos kiterjesztésének és fejlesztésének nyitórendezvényét csütörtökön tartották Budapesten.

Az ASP rendszer az önkormányzatoknak egységes felületen, felhőalapú szolgáltatásként teszi elérhetővé a feladataik ellátásához szükséges alkalmazásokat, így biztosítva az ügyfelek hatékony kiszolgálását.

2017-06-21

A 2018 végén felbocsátandó James Webb űrtávcső távoli csillagok, bolygórendszerek és galaxisok infravörös sugárzását vizsgálja majd. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az ELTE Gothard Obszervatórium kutatóinak részvételével most elkészült színképadatbázis lehetővé teszi, hogy meghatározzák a csillagok fizikai jellemzőit és kémiai összetételét.

2017-06-20

Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációért és Fogyasztóvédelemért felelős államtitkára a szakmai napon elmondta: „2017 szeptemberében 21 magyarországi felsőoktatási intézményben indulnak el azok a díjmentes, elsősorban informatikus hallgatóknak szóló képzések, amelyek egy-egy vezető informatikai vállalat naprakész tudásanyagát adják át a diákoknak. Ezek a képzések eddig az egyetemeken nem, csak piaci képzőknél, magas díjak mellett voltak elérhetők, most azonban az egyetemi tanulmányok részévé válhatnak.

2017-06-16

Országszerte hatékonyabbá válik a távközlési fejlesztések nyomonkövetése, megkönnyítve ezzel a szélessávú hálózatok rövid és hosszú távú tervezését, kivitelezését. 2017 július végétől válik elérhetővé az a térinformatikai alapú, elektronikus hírközlési nyilvántartás, amely száz százalékban uniós forrásból, összesen 2,54 milliárd forintból valósult meg a Hálózatfejlesztés Támogató Monitoring Rendszer Létrehozása projekt eredményeként.

2017-06-06

Lezárult a Digitális Jólét Program (korábban: DNFP) Nyíregyházi település-központú alprogramja. A Kormány tavaly októberben döntött a program kiterjesztéséről, amelynek eredményeképp lehetőség nyílt a lakossági eszközpályázat lebonyolítására Szabolcs-Szatmár-Bereg megye további hat járásában, azaz a Baktalórántházai, az Ibrányi, a Kisvárdai, a Kemecsei, a Nagykállói és a Tiszavasvári járások településein.

2017-05-25

Az önkormányzati ASP rendszer továbbfejlesztése és országos kiterjesztése (ASP 2.0) elnevezésű projekt támogatási szerződésmódosítás aláírására 2017. május 18-án került sor, ezzel zöld utat kapott a korszerű, és valamennyi önkormányzatot érintő egységes ügyintézés megvalósítását célzó projekt.

A törvényi hátteret biztosító jogszabályban (100/2017. (IV. 28.) Korm. rendelet) foglaltak szerint 2019. január elsejéig valamennyi magyarországi, települési önkormányzat csatlakozik a technológiailag és gazdaságilag is kedvező megoldást nyújtó szolgáltató rendszerhez.

2017-05-17

Magyar kutatók is jelentkezhetnek a PRACE Project Access pályázatra, amelynek keretében akár 10 petaflop/s kapacitású európai szuperszámítógépekre nyerhetnek erőforrást. A pályázatok beadási határideje 2017. május 30.

2017-05-15

Solymár Károly Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára 2017. május 11-12-én lezajlott megbeszéléseinek fő célja a kiemelt kormányzati program bemutatása mellett a malajziai startup ökoszisztéma és legjobb gyakorlatok megismerése, a kétoldalú partneri kapcsolatok kiépítése volt.

2017-04-21

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) által biztosított infrastruktúrára épül Szegeden az ELI Attoszekundumos Fényimpulzus Forrás, az ELI-ALPS nevű világszínvonalú kutatási nagyberendezés. A rendszer több lényeges ponton támaszkodik a KIFÜ által működtetett infrastruktúrális bázisra. Az ELI (Extreme Light Infrastructure) a „lézeres kutatás CERN”-je, a világ első nemzetközi lézeres kutatóinfrastruktúrája.

2017-04-20

Nagysebességű hibridhálózati technológiákról, új intézményi rendszerekről, smart technológiai fejlesztésekről is esik szó a 26. NETWORKSHOP Konferencián, amelyet a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ), mint az NIIF Program végrehajtásáért felelős szervezet a HUNGARNET Egyesülettel közösen 2017. április 19-21. között, a Szegedi Tudományegyetemen rendez meg.

2017-04-13

„Kiemelt fontosságú, hogy a digitalizáció területén a magyarok az újítók, a kezdeményezők, és ne a követők, a sereghajtók között legyenek. A magyar vállalkozók, vagy akár a középiskolások fejében ott vannak azok az innovatív ötletek, amelyek megfelelő segítséggel megvalósíthatóak, termékké válhatnak és meghódíthatják a világot.” – hangsúlyozta Kópiás Bence a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség elnökhelyettese.

2017-04-06

„A jelen és a jövő a digitalizáció, a kormány célja, hogy a magyar emberek és vállalkozások a digitális átalakulás nyerteseivé váljanak. Ennek elemi feltétele a szükséges digitális készségek megszerzése, legyen szó akár az alapvető digitális jártasságról, akár a professzionális informatikai fejlesztői tudásról. A felsőoktatás és az informatikai vállalkozások együttműködésére építő program hozzájárul ahhoz, hogy 2020-ig kétszeresére növekedjen az informatikai felsőoktatási szakokra jelentkezők száma” – mondta Kara Ákos 2017. április 6-án, Budapesten.

2017-03-21

Az úgynevezett Sulinet V. fázist a NIIF Program részeként a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) indította el tavaly október végen. Ennek keretében ez idáig 2300 közoktatási intézmény sávszélesség-fejlesztése valósult meg. A fejlesztéseknek köszönhetően a tanárok és diákok számára is gyorsabbá válik az internetelérés a nevelési-oktatási intézményekben.

A Sulinet mostani, 5. fázisában, várhatóan 2017. júliusig, összesen 3513 iskola internet-hozzáférési kapacitása bővül a következő értékekre:

2017-03-17

A március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter „A Hírközlésért Érdemérem” szakmai érmet adományozott a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségnél tanácsadóként dolgozó dr. Bálint Lajosnak az elektronikus hírközlés érdekében végzett magas színvonalú szakmai munkájának elismeréséért.

2017-03-17

Immár 26. alkalommal rendezik meg a NIIF Program keretében a legnagyobb hazai számítógép-hálózati konferenciát 2017. április 19-21. között. Az esemény fő szervezői a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) és a HUNGARNET Egyesület. A rendezvénynek idén a Szegedi Tudományegyetem ad otthont.

Az évek során ez a rendezvény a hazai számítógép-hálózati, informatikai élet legrangosabb szakmai eseményévé nőtte ki magát. Itt találkozhatnak e rohamosan fejlődő terület technológiájának, alkalmazásainak kutatói, fejlesztői, valamint a gyártók, a szolgáltatók és a felhasználók.

2017-03-09

Az országban 170 járásban folynak hálózatépítési és kapacitásfejlesztési munkák

2016. december 31-éig a tervezett 178 ezer helyett a program tervezettnél gyorsabb előrehaladásának köszönhetően közel 230 ezer háztartásban valósultak meg a Szupergyors Internet Program keretében elindított fejlesztések. A távközlési szolgáltatók ebben az ütemben önerőből, pályázati támogatás nélkül fejlesztették hálózataikat, lehetővé téve, hogy az előfizetők lényegesen gyorsabb, korszerűbb internet szolgáltatáshoz juthassanak.

Oldalak

User Login